+46731214533

16 percet beszélgettem egy 20-30 év körüli angolul erős keleties akcentussal beszélő férfival (nem indiai, de ahhoz hasonló kiejtése volt) . Az országhívó szám svéd, de azt sikerült kihúznom belőle hogy nem ez az igazi ország, ahonnan épp hív (szám eltérítéssel dolgoznak, mint az interneten a VPN, vagy mintha egy Skype telefonszám lenne). Azt mondta Magyarországról hív, egy nemzetközi befektető cég alkalmazottja. Kérdezett pár dolgot a befektési szokásaimról, mennyit, milyen összegben fektetek be, offshore vagy helyi szinten? Amit kiszedett belőlem az egy email cím, és még egy másik telefonszámot is akart, amin elérhetnek, ha mondjuk lemerült a telefonom. Tudta a nevemet (Márton), de azt hitte hogy ez a család nevem. Hamis emailt adtam meg, amit a beszélgetés után le is akartam foglalni, de kiderült hogy valaki másé. Ezúton kérek elnézést a ts.marton@gmail.com név valódi tulajdonosától.
Valószínű egyszerű csaló hálózat, küldenek majd emailt, talán még párszor hívnak. Befektetést ajánlanak majd, kriptó alapú vagy más utalással, és lelépnek – miután a maximumot elkérték a kedves kuncsaftól.

Amúgy udvarias volt, de nem mondott magáról semmit, pedig kérdeztem. Feltehetőleg papírra írta le az adatokat, mert nem hallottam pötyögést közben, de lehet hogy tévedek, mert kis szünet volt, miután lediktáltam az email címemet. Lehet egyből ki is próbálta, hogy nem pattan vissza a cím ismeretlen feladóval?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük